- 2015. március 25., 12:00
Ha kicsit olcsóbb lenne, a Jade lenne a tökéletes középkategóriás mobilt. Azért még így is vannak jó tulajdonságai.

Az Acer neve hallatán egyelőre még senkinek sem az ugrik be, hogy a tajvani gyártó okostelefonokat is készít, pedig nem ma volt, amikor a vállalat első terméke megjelent a piacon. Csakhogy idehaza egészen sokáig nem lehetett kapni a mobilokat, legalábbis hivatalosan. Most viszont megtört a jég, idén már az Acer több készüléke is elérhető Magyarországon hivatalos csatornákon keresztül is. Mi most a Liquid Jade nevű modellt, vagyis az Acer S55-öst teszteltük.

Külső

A telefongyártók között nagy a verseny, néha a legnagyobb kijelzős, néha a legnagyobb felbontású, máskor pedig a legvékonyabb modellt igyekszik szinte mindenki megalkotni. A nagyok esetében nyilván a presztízsről van szó, a kicsiknél viszont egy ilyen húzás azért jöhet be, mert ráirányíthatja a figyelmet adott készülékre. Az Acer Liquid Jade-del az Acer a csínyt letudta, hiszen megjelenésékor ez a telefon lett a legkönnyebb mobil az 5 colos kijelzővel szerelt készülékek között. Meg az egyik legvékonyabb is, hiszen vastagsága csupán 7,5 mm. A teljes adatok: 140,5×69×7,5 mm és 110 grammos tömeg. Mindebből látható, hogy a telefont az Acer mérnökei igyekeztek a lehető legkompaktabb módon megalkotni: a kijelző mellett végigfutó káva szintén nagyon vékony, és ezúttal a panel felett és alatt lévő részeket sem nyújtották túl a tervezőasztalon.

A Liquid Jade a gömbölyded formákat részesíti előnyben, szinte nincs is olyan részlete a készüléknek, amely egyenes vonallakkal operálna: a sarkok mellett ívelt a telefon felső és alsó része is, a teljes hátlap, sőt, még az oldalt körbe futó díszítés is. A forma egy hangyányit emlékeztet a Samsung Galaxy S5-re, azonban az Acer bőven pakolt egyedi azonosítókat is a mobilra, így azt biztosan nem mondhatjuk, hogy másolatról lenne szó. A leginkább érdekes elem a beszédhangszóró kör alakú rácsa, de Acer „találmány” az is, hogy az előlapi kamera és a szenzorok nem pont ugyanabban a magasságban helyezkednek el. Az Acer ennél a telefonnál sem használ fizikai gombokat, így a kijelző alatti rész teljesen üres – lenne, ha nem ide került volna a márkajelzés.

Oldalt a már említett díszcsík fut körbe, amely távolról fémnek néz ki, közelről viszont látszik, hogy a hátlappal együtt műanyag (ez az alacsony tömeg alapján egyébként nem meglepő). A díszítés elég vékony, hiszen közvetlenül „mögötte” máris kezdődik a hátlap, amely sok más modellhez hasonlóan a széleinél is ívelt, így majdnem teljesen ráhajlik az oldalsó részre. Az Acer mérnökei érdekes megoldást választottak, mert bár a hátlap nem fém, mégsem távolítható el. Így a szokásos kezelők mellett egy apró tálcát is kapunk, amelybe a kártyákat helyezhetjük. A tálca kialakítása érdekes, mivel a SIM-kártya mellett egyben a microSD-kártyát is fogadni tudja, utóbbit ráadásul, ha a szükség úgy hozza, akár egy második SIM-re is lecserélhetünk.

Sajnos a tálca a tesztmodellnél már nem csúszik tökéletesen a helyére, így egy hajszálnyit kilóg oldalra; ebből is látszik, hogy az összeszerelés minősége ezúttal nem maradéktalanul tökéletes. Igaz, hogy a zavaró recsegéseket-ropogásokat sikerült elkerülni, viszont apró illesztési hézagokat több helyen is találtunk.

A hangerőszabályzó a jobb oldalon fent, a bekapcsoló gomb pedig fent a jobb oldalon kapott helyet. Annak, akik jellemzően jobb kézzel veszi elő a telefont, utóbbi pont nincs jó helyen, egy kézzel fogva ugyanis a készüléket szinte lehetetlenség megnyomni. A felső részen még a hangkimenet, alul pedig a microUSB csatlakozó illetve a fő mikrofon helyezkednek el.

A hátlapon a fő kamera, mellette egy LED-es villanó és egy másodlagos mikrofon, valamint a DTS-HD specifikációval is rendelkező hangszóró találhatók. Utóbbi valóban szépen szól, de persze csak mobilos körökben, igazi zenehallgatásra nyilván egy ilyen kicsi hangsugárzó sosem lesz alkalmas.

A telefon dobozában a Liquid Jade mellett töltőfejet és microUSB kábelt valamint egy fülbedugós fülhallgatót találunk.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00