Nincs időd napi szinten követni az eseményeket? Iratkozz fel heti hírlevelünkre! E-mail cím:

Honor 8 okostelefon teszt

2016. október 04. - lferencSzólj hozzá!

A Honor 8-nak a külcsínje és a belbecse kapcsán sincs szégyenkezni valója - teszten a Huawei P9 házon belüli ellenlábasa.

Míg néhány évvel ezelőtt az átlagos okostelefon vásárlóknak lényegében még fogalmuk sem volt a Huawei márka létezéséről, addig mára eljutottunk arra a szintre, hogy a kínai gyártóval már a teljesen laikus vásárlók is komolyan számolnak. Sőt, egy ideje már a vállalat „B márkája”, a Honor is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, melyben komoly szerepet játszik a két évvel ezelőtt bejelentett Honor 6, mely addig soha nem látott kiváló ár/érték arányával robbant be a piacra. Tavaly aztán kijött a továbbfejlesztett Honor 7-es utódmodell, most pedig megérkezett szerkesztőségünkbe a vadonatúj Honor 8, mely nemcsak a Honor, hanem a Huawei és egyéb neves gyártók készülékei közül is képes kiemelkedni.

Külső

Rögtön az elején nem árt tisztázni, hogy a Honor 8 lényegében nem más, mint egy újracsomagolt és a belsejét tekintve csak minimálisan módosított Huawei P9, melynek nem mellesleg az árát is jó irányba módosította a kínai cég. Az újdonság a Honor 7-nél vékonyabb és némileg hosszabb lett, a Huawei P9-nél pedig kicsit vastagabb és nehezebb. A Honor 8 egész konkrétan 7,5 milliméter vastag, vagyis kellemesen vékony, a mérlegen pedig 153 grammot nyom, ami 7 grammal haladja meg a P9 tömegét. Fontos kiemelni, hogy a maguknak manapság egyre nagyobb teret nyerő phabletek világában a Honor 8 egy kellemesen kompakt okostelefon, melyet bármikor könnyen zsebre lehet vágni.

Megkockáztatható, hogy a nyolcas Honor a gyártó eddig készült egyik, ha nem a legszebb smartphone-ja. Az oldaléleken matt fémfelületekre lehetünk figyelmesek, elöl és hátul pedig 2,5D üvegborítás tapogathatnak ujjaink. Nem ez az első fém-üveg készülék, mindenesetre eddig talán egyetlen hasonló okostelefon esetében sem volt ennyire összhangban a szemrevaló külcsín és az abszolút makulátlan minőség. Az unibody, vagyis házilagosan a garancia elvesztése nélkül nem megbontható készülékház esetünkben zafírkék színben pompázik, de adott a lehetőség, hogy fekete, fehér vagy arany színben vásároljuk meg a kicsikét. Nem tudni, hogy milyen karcolásvédelmet kapott a telefon, Gorilla Glass-t egész biztosan nem, és sajnos azt kell mondjuk, hogy a kisebb-nagyobb karcok villámgyorsan elrondíthatják a gyönyörű borítást. A tesztkészülék felületén számos karcot találtunk: elképzelhető, hogy a minket megelőző tesztelők bántak óvatlanul a Honor 8-cal, azonban több forrásból is úgy tudjuk, hogy az idő előtti karcolódás valós probléma.

A baloldali él felső részéből pöckölhetjük ki azt a kis tálcát, mely két nanoSIM-et vagy egy nanoSIM-et és egy microSD memóriakártyát képes magába fogadni. Az egyes SIM-ekre külön-külön csengőhangot és rezgőjelzést lehet definiálni, és a Honor 8 egyike azon kevés készüléknek, mely Dual Active kompatibilis, vagyis amíg az egyik SIM-en keresztül beszélgetünk, addig a másik SIM-en is bejöhet egy hívás. A hangerőt a jobboldali élen elhelyezett gombpár révén állíthatjuk, ami mellett egy érdesített felületű on/off gombra lehetünk figyelmesek. Felül keresendő az egyik mikrofon és a mindenféle kütyü távirányítására használható infravörös port, mely egyébként a P9-ből kimaradt. Alul középen figyel a szimmetrikus USB Type C port, mely az USB szabvány 2.0-s verziójával kompatibilis, illetve ugyanitt kapott helyett a 3,5 milliméteres jack dugalj, valamint a hét apró furat mögé rejtett monó hangszóró. A kihangosított készülék teljesen átlagos hangerőre és hangminőségre képes – a HTC dupla hangszórós megoldásának továbbra sincs félnivalója. A kijelző feletti hangszórórács jobboldalán landolt a széles notifikációs LED, az LCD alatt pedig nincsenek fizikai kezelőszervek – ezt a felületet csak egy egyszerű Honor márkajelzés díszíti.

Hardver

Teszteredmények
Teljesítmény
AnTuTu 6: 95231
Geekbench (s): 1851
Geekbench (m): 6398
GFXBench 3 (M, on): 19 fps
GFXBench 3 (M, off): 19 fps
GFXBench 3 (T, on): 44 fps
GFXBench 3 (T, off): 42 fps
Browsermark 3.0: 119.13
JetStream 1.1: 39.954
Kijelző
Maximális fényerő: 460 cd/²
Kontraszt: 1250:1
Színhőmérséklet: 8500 K
Egyéb
Töltési idő (10-100%): 100 perc
Üzemidő (normál): n/a
Üzemidő (video): n/a
Szabad kapacitás: 49 GB

A kínai gyártó mostanság egyre több modelljébe szerel Qualcomm chipsetet, a Honor 8-ba azonban a cég saját fejlesztésű HiSilicon chipkészlete került. A Kirin 950 a Huawei Mate 8-ból már ismerős lehet, tehát nem éppen vadonatúj fejlesztés, mindenesetre a 16 nanométeres csíkszélességű SoC-re még így sem lehet sok panaszunk. A négy darab 2,3 GHz-es órajelű Cortex-A72 processzormag, a négy 1,8 GHz-es Cortex-A53 mag, illetve a Mali-T880 MP4 grafikusgyorsító alkotta kombináció minden körülmények mellett remek sebességet biztosít. Itt jegyzendő meg, hogy a P9-ben lévő Kirin 955-ös chipset A72-es magjai 2,5 GHz-es frekvencián üzemelnek, a 200 MHz-es lemaradás azonban a gyakorlatban nem sok hátrányt jelent a Honor 8 számára. Sebességteszt rekordok döntögetésére alkalmatlan a nyolcas Honor, minden másra azonban tökéletesen elegendő a vas teljesítménye. Komoly fegyvertény, hogy míg a P9-ben csak 3 GB RAM található, addig a Honor 8 kapásból 4 GB RAM-mal támad, legyen szó akár a 32 GB-os, akár a 64 GB-os belsőmemóriás modellről. Nálunk ez utóbbi vendégeskedett, mely alaphelyzetben közel 50 GB-os szabad kapacitással bírt.

Míg a Honor 6 kereken 5 colos kijelzőt virított, addig a 7-es és 8-as utódai 5,2 colos panelt kaptak. A felbontás változatlanul 1920×1080 képpont, és mi is csak helyeselni tudjuk, hogy a gyártó nem váltott Full HD-ről a hardvert sokkal jobban megterhelő QHD-ra. Az akár normál kesztyűben is kezelhető LTPS IPS panel 423 ppi-s pixelsűrűségű, és többek közt a betekintési szögei, a fényereje és a kontrasztaránya is nagyon rendben van. Ha esetleg végtelen kontrasztarányra és valódi mély feketére vágyunk, akkor érdemes inkább a P9 Plus felé kacsintgatnunk, melyben ugyebár OLED képmegjelenítő található. A Honor 8 előlapjának 72,5 százalékát uraló display fényerejét természetesen automatika állítja, és a kék fény szűrése révén a szemünk éjszakai védelme is biztosított.

Az LTE Cat. 6 mobilnet maximum 300 Mbit/s-os letöltési-, illetve 50 Mbit/s-os feltöltési sebességet biztosít, a Wi-Fi kontroller pedig kétsávos és a/b/g/n/ac szabványú. Ezenkívül említést érdemel még a 4.2-es Bluetooth, az NFC támogatás, a mindentudó GPS-vevő, illetve az USB OTG támogatás.

Üzemidő

Az elődökhöz képest némi visszalépést jelent, hogy nem 3100 mAh, hanem csak 3000 mAh kapacitású akkumulátort kapunk a pénzünkért, ami egyébként már ismerős lehet a P9-ből. A fixen beszerelt telep ettől függetlenül remekül állja a sarat, vagyis óvatosabb használat mellett akár 1,5-2 napos üzemidőt is elérhetünk. Természetesen a különböző energiatakarékos üzemmódok sem hiányozhatnak a fedélzetről, melyek közül ki kell emelnünk a ROG módot, mely a vizuális felbontás 1920×1080-ról 1280×720 pixelre történő csökkentésével takarít meg jelentős energiát. A vezeték nélküli töltésről le kell mondanunk, de a vezetékes gyorstöltésről szerencsére nem: a 18 W-os gyári töltővel 30 perc alatt közel 50 százalékosra tölthető az aksi, a teljes töltés pedig mintegy 100 percnyi időt vesz igénybe.