Nem sokat élt a Samsung első igazán elegáns telefonja, a Galaxy Alpha: a fémkeretbe foglalt készüléket augusztusban jelentették be, majd az IFA-n mutatták meg a nagyközönségnek, és mi is ott próbálhattuk ki először. Most pedig úgy hírlik, hogy a mobil üzletág átalakításának során ez a telefon is áldozatául esik az optimalizálásnak, és a cég inkább az utód A5-re koncentrál majd. Ez a modell külsőleg az Alpha dizájnját viszi tovább, viszont hardverét és így árát tekintve az olcsóbb szegmensben próbál szerencsét.
Ami az időzítéseket illeti, a kínai piacon kívülre szánt A5 Koreában január-február táján jelenhet meg, és elképzelhető, hogy az MWC idejére már a nemzetközi elérhetőségről is tudunk majd valamit. Ami pedig az Alphát illeti, ezt addig fogják még gyártani, amíg van raktárkészleten alkatrész – azaz nem sokáig.