A közepesen szimpatikus utcai járókelők által (persze kellően szánalmas történet keretében) kínált modell ugyan nem igazán új, több külsővel már egy éve fel-feltűnik Kelet-Európában, de a tavalyi kamusláger v6000-nél sokkal fejlettebb, látványosabb, meggyőzőbb. A „Sony DVX-800” első ránézésre helyre kis digitális videokamera, matrica igazolta 12 vagy 16 Mpixeles (interpolált) felbontással. Ez utóbbi adat persze csak fényképezőgépre lehet igaz, ráadásul kétséges, hogy a modell egyáltalán 4 Mpixelre képes-e. No de utcai eladáshoz elég, hogy szép nagy számok vannak a készülékre matricázva.
Ugyan az első eladói ígéretek DV vagy DVD felvételről szóltak, hamar kiderült, valójában SD kártyára rögzít a szuperkamera. Ez ismét egy intő jel, hiszen a Sony csak a saját Memory Stickjeit fogadja el. A vásárlói beszámolók szerint, amúgy még a „csomaghoz” járó kártya sem igazi, csak egy darab műanyag, néhány fémszállal. Ezek után meglepetés, hogy az akkumulátor működik (legalábbis néha), bár az is a legolcsóbb módon, két rejtett elemmel dolgozik.
A kamera képminősége a beszámolók szerint az „egész tűrhető” és a „szörnyű, homályos” közötti, 1 percnél hosszabb film filmrögzítése a panaszok alapján senkinek nem sikerült, még kártyacserével sem. Jó hír viszont, hogy a menü bár szegényes, de éppen ezért könnyen átlátható, igaz, az LCD képe elég sötét.
Összegezve: 10000 forint körül esetleg megéri, ha csak fényképezőként/netkameraként akarjuk használni. Mármint boltban, bevallottan noname termékként meghirdetve, garanciával – de a gagyizókat, szélhámosokat semmiképpen ne támogassuk!
Értékelés: