Egy biztos: nem vádolhatjuk a Samsungot azzal, hogy nem próbálja meg a maximumot kihozni egy telefonból. Tény, hogy a Galaxy S II nagyon jól sikerült, és az is, hogy minden tesztet és mérést megnyert, de az is igaz, hogy magas ára miatt nem sokan engedhetik meg maguknak. Ezért aztán a koreai mérnökök nem sokat gondolkoztak: fogták a korábbi Galaxy S-t, beletettek egy újabb processzort, egy kicsit felturbózták a kezelőfelületet, és piacra dobták Galaxy S Plus néven.
Egy ilyen telefonnál természetesen nagyon fontos az ár, hiszen a specifikációkkal nem lehet megindokolni mindent: ár alapján az S Plus telitalálat: a boltokban 100 ezer forint alatti áron érhető el, miközben az S II 140, az S pedig 95 ezer forint körül mozog. Lássuk most magát a készüléket.
Külső
Ahogy a bevezetőben is említettük, a Galaxy S Plushoz a Samsungnál egyszerűen csak előkapták az S-nél már bevált fröccsöntőformákat. A két készülék között szinte semmi különbséget sem találhatunk, korábbi tesztünk képeit végigböngészve annyit sikerült felfedezni, hogy a hátlap mintáját megváltoztatták, illetve hogy eltűnt a „with Google” felirat. Persze a burkolat maradt műanyag, de az igényesebb fajtából, az összeszerelés pedig jó sikerült, így nincs zavaró nyikorgás, illesztési hiba vagy zörgő hátlap.
Nem változott a kijelző sem, ugyanazt a 4”-os képátlójú, 800×480 pixeles felbontású Super AMOLED érintőkijelzőt kapjuk, mint az elődnél. Ez egy éve még különleges volt, azóta viszont az S II-nél már a Super AMOLED Plus-ra váltott a Samsung, amelyben nemcsak a nagyobb képátló fontos, hanem az élesebb képet adó nagyobb szubpixelszám is. Ettől függetlenül azért rosszat nem lehet mondani a Galaxy S Plus kijelzőjéről sem, az AMOLED-nek köszönhetően a színek élénkek, a kontraszt pedig kiváló.
A kijelző alatt egy vékonyabb csíkon három gombot találunk, amelyek közül a két szélső érintésérzékeny. A bal oldali a standard Menü gomb – ha hosszasabban nyomjuk, a keresés mezőhöz jutunk. A középső gomb a Home billentyűnek felel meg (hosszan nyomva ez a Feladatkezelőt hozza elő), míg a jobb oldali a visszalépésre szolgál.
A kijelző körül egy enyhén megemelt keret fut körbe, ami egyrészt jelzi ujjunknak, hogy „meddig mehet el”, másrészt megóvja a készüléket attól, hogy kijelzővel lefelé az asztalra rakva megkarcolódjon a kijelző. Tulajdonképpen ez alá a keret alá kerültek be a hangerőt állító gombok (bal oldalra felül), valamint a billentyűzár funkcióját is ellátó Power gomb (jobb oldalra felül). Ez az elhelyezés a gyakorlatban annyira nem tűnt kényelmesnek, különösen akkor, ha bal kézben tartottuk a telefont (ekkor hüvelykujjunk a hangosítást végző gombhoz került, míg a billentyűzár a mutatóujjunk alá).
A készüléken több kezelőszerv nincs. Alulra csak a mikrofon, felülre, az előlapra a hangszóró és a másodlagos kamera, a felső élre pedig a 3,5 mm-es jack és a microUSB port került. Ez utóbbit egy elcsúsztatható fedél védi.
A hátlap szinte teljesen csupasz, kellemes, érdes hatást keltő minta borítja, amelyet csak az 5 MPixeles (vaku nélküli) kamera és a hangszóró nyílása szakít meg. Alul egy kis kidomborodás található, ennek elsősorban ergonómiai szerepe van: ezen támaszkodik meg mutatóujjunk, ha például a telefont egy kézben tartva gépelünk.
A fedél eltávolítása után egy átlagos belsővel találjuk magunkat szemben: az 1650 mAh-ás akku felett a SIM és a microSD kártya helye található, az utóbbi szerencsére az akkumulátor eltávolítása nélkül is kiszedhető.
