Amint korábban már több plazmatévé tesztünknél is leírtunk, 2012-ben a Panasonic már az LCD-tévékre helyezi a hangsúlyt, de a japán gyártó továbbra is úgy tartja, hogy a minőségi mozizáshoz egy plazmatévé jelenti a legjobb választást – ezen belül is a VT sorozat, amely kiváló képminőségével az évek során szépen lassan elérte, hogy ma már referenciamodellként tekintsünk rá.
Tesztünkben az 50 colos TX-P50VT50 szerepel, azonban a panel és az elektronika egyezősége miatt az elmondottak – legfeljebb apró módosításokkal – az 55 és 65 colos változatra (TX-P55VT50, TX-P65VT50) is érvényesek.
Külső
A Panasonic a csúcskategóriás VT sorozat esetében egyedi dizájnt választott, legalábbis a japán gyártó termékpalettáján eddig nem sok olyan modell volt, amely keret nélküli kialakítást kapott. Bár az LCD-tévék között ma már van több olyan típus is, amelyiknek szinte egyáltalán nincsen kávája, a jelen esetben a keret nélküli kialakítás a „klasszikus” stílust jelenti, azaz káva van, csak éppen az egybe előlap miatt a keret nem különül el a paneltől.
A TX-P50VT50 dizájnja így is elsőrangú, ha egymás mellé tennénk a gyártó idei tévéit, akkor valószínűleg mindenki rávágná, hogy a VT50-es az idei csúcsmodell. Ami nagy pozitívum, az az, hogy a Panasonic egészen jól kiküszöbölte az egybe előlapos kialakítás legnagyobb hátrányát: a tévé előlapja csak mérsékelten tükröződik. Nem mondanánk igazat, ha azt mondanánk, hogy nincs fényvisszaverődés, azonban ennek mértéke az Infinite Black Ultra szűrő miatt semmivel sem nagyobb, mint egy „normál” kialakítású plazmatévé esetében. Ráadásul, mivel plazmáról van szó, a tükröződés nem is jelent túl nagy hátrányt, mert a technológia eleve megköveteli, hogy amennyire lehet, annyira sötétben tévézzünk. Az Infinite Black Ultra szűrőnek köszönhetően a TX-P50VT50 panelje határozottan sötétebbnek néz ki, mint mondjuk a GT vagy az ST széria panelje, ami elvileg javíthatná akár a nappali fényviszonyok melletti képminőséget is, de a VT széria e szempontból (sajnos) nem emelkedik ki a gyártó többi plazmatévéje közül.
A káva (már amennyi látszik belőle) fekete színű, az előlap pedig hajlamos az ujjlenyomatok begyűjtésére is, viszont éppen az előlap miatt ezek letörlése nem okozhat túl nagy gondot – persze arra figyelni kell, hogy ne durva anyaggal törölgessünk, az ugyanis könnyen okozható apró karcolásokat a borításon. A Panasonic különösebb dizájnelemekkel ezúttal sem tűzdelte tele a tévét, így balra fent a VIERA, lent középen pedig a Panasonic feliratot találjuk meg – ez az egyszerűség akár a gyártó névjegye is lehetne. A gombok a jobb oldalra kerültek, ami a gyártó LCD-tévéivel ellentétben tényleg oldalsó pozíciót jelent, így nem nehéz elérni őket. A hardveres ki-bekapcsoló gomb helyett ezúttal is szoftveres változatot kapunk, de méréseink alapján ez a fogyasztást csak elhanyagolható mértékben befolyásolja.
A tévé, annak ellenére, hogy plazma, meglehetősen vékonyra sikerült, a panel nagyobb része csupán 44 mm-es, lent viszont a hangszóróknál éppen 5 cm-es. Ami persze még mindig nem mondható vastagnak, főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy egy 50 colos készülékről van szó. A VT50-es hátoldala természetesen fémből készült, ami a hőelvezetésnek mindenképpen jót tesz. A Panasonic ugyanakkor nem bízta a véletlenre, és néhány légkavarót beépített – ezek halk suhogása szerencsére még az esti órákban, tökéletes csendben sem tűnt zavarónak. A hátlap többé-kevésbé a szokásos képet mutatja; a Panasonic többi 2012-es termékéhez hasonlóan viszont a nyak két oldalán ennél a tévénél is megtaláljuk a szemüveg vezérléséhez szükséges Bluetooth adaptert illetve a WiFi modult.
A tévé relatív apró, de masszív, fémből készült talpa igény esetén teljesen leszerelhető. Nekünk annyira nem tetszett, hogy világosszürke – ez viszont természetesen csak egyéni ízlés kérdése.
Ami a kapcsolódási lehetőségeket illeti, a Panasonic nem fukarkodott a bemenetekkel: oldalra négy HDMI és három USB port, fülhallgató kimenet, kártyaolvasó valamint CI adapter foglalat kerültek, lefelé pedig D-Sub, AV, komponens és SCART csatlakozók, az Ethernet port és az antenna bemenetek néznek. Ebből már kitalálható, hogy a dugaszok mindegyike a tévé síkjával párhuzamosan áll, valamint, hogy a ma már sztenderdnek számító DVB-T és DVB-C tunerek mellett a tévé DVB-S vevőegységet is tartalmaz.
