Samsung Series 9 (2012) notebook teszt

2012. szeptember 28. - spidermanSzólj hozzá!

Nálunk járt a Samsung ultrabook második generációja, amivel a gyártó alaposan feladta a leckét a konkurenciának.

A Series 9 notebookok első generációját a Samsung tavaly jelentette be, a gép premierje nagyjából egybeesett azzal az idővel, amikor az Intel megálmodta az ultrabook termékkategóriát. Bár a Series 9 gépek hivatalosan sosem kapták meg az ultrabook minősítést (sőt, valójában a koreai gyártó azóta sem szereti igazán használni ezt az elnevezést), a Samsung és az ultrabook kategória elsődleges célja a kezdetektől fogva ugyanaz volt: felvenni a harcot az Apple-féle MacBook Airrel.

Amint korábbi tesztünkből kiderült, a Samsung már az első generációs Series 9 géppel sem tett rossz lóra, a második generáció azonban kívül-belül megújult, és ezzel a koreai gyártó megalkotta a (majdnem) tökéletes noteszgépet. A Series 9 (2012) termékcsalád 13,3 és 15 colos kijelzővel szerelt modellekből áll – idehaza azonban jelen állás szerint csak a kisebbik változat lesz kapható, természetesen tesztünkben is ezt a modellt vizsgáltuk meg.

Külső

Az első generációs változattal ellentétben az NP900X3C névre hallgató 2012-es verzió már valódi ultrabook, ennek megfelelően természetesen arra számítottunk, hogy az igényes csomagolás kibontása után egy vékony és könnyű noteszgépet vehetünk kézbe. A Series 9 nemcsak általában véve, hanem még az ultrabookok között is kifejezetten kicsinek és könnyűnek számít – a notebooktól csak azért nem estünk most hasra, mert korábban már több alkalommal is láttuk, sőt, kézbe is fogtuk, ezért pontosan tudtuk, mire számítsunk.

A második generációs Series 9 13,3 colos kijelzője ellenére belefért egy 12,9 mm-es házba, a gép tömege pedig mindössze 1,16 kg, így a notebook a legkönnyebben hordozhatók egyike; sokatmondó adat, hogy az előző generációhoz képest a vastagság 28 százalékkal csökkent! A Series 9 egyébként nemcsak a számok alapján „kicsi”, hanem a valóságban is annak tűnik, elsősorban a készülékház ötletes vonalvezetése miatt: bár a notebook vastagsága konstans, a Samsung az alsó rész íveltségével illetve a színekkel való játékkal sikeresen elérte, hogy a gép annál is vékonyabbnak tűnjön, mint amilyen vékony valójában.

Akinek az első generáció vonalvezetése bejött, annak valószínűleg a második generáció is tetszeni fog, hiszen a Samsung az elődnél bevezetett formákat gondolta tovább (lekerekített sarkok és szélek, csepp alakú végződések). A 2012-es verzió azonban sokkal egységesebbnek, sokkal letisztultabbnak tűnik, mint amilyen az első generációs Series 9 gépek voltak.

Az ultrabook váza magnéziumötvözetből készült. A borítás színe elég nehezen meghatározható – a váz sötétszürkének néz ki, de semleges fény mellett egy nagyon enyhe lilás beütést is megfigyelhetünk. Kivéve persze a gép oldalát (ami natúr fém színű), a tapipadot és a monitort valamint a gépet összetartó részleget, amelyek mind szürkék. Jó pont érdemel a Samsungnak amiatt, hogy a felület mindenhol matt; cserébe a fémborításról a textúrák is teljesen hiányoznak. Ezzel szerintünk nincsen igazán gond, de egyeseknek esetleg hiányozhat a minta. A váz sajnos a annak ellenére jól látható módon gyűjti az ujjlenyomatokat, hogy felület nem fényes.

A gép összeszerelésére nem lehet panasz: a vékony kialakítás ellenére a szerkezet stabil, és, mivel nincsenek igazából illesztések, nincs, ami recsegjen-ropogjon. A második generációs Series 9 noti simán felemelhető egyik sarkánál is, nem kell attól tartani, hogy a váz meghajlik, és kellően masszív a monitor fedlapja is. A zsanérok kialakítása is teljesen masszívnak tűnik, ellenállásuk viszont nem a legjobb: bár az asztalra letett gép monitorát egy kézzel is fel tudjuk hajtani cserébe az enyhén hátrahajtott kijelző rázkódásra vagy akkor, ha hirtelen vesszük fel az asztalról, hátrahajolhat. Az ultrabook kijelzője teljesen nem hajtható hátra, de ez egy olyan kompromisszum, amivel szerintünk könnyen együtt lehet élni.

A notebook tervezésében az egyetlen vitatott pont a hűtés kialakítása lehet: amint a képeken látszik, az egyébként dupla hőcsöves, kétventillátoros rendszer szívónyílása a gép alsó részére került (a fújó pedig hátrafelé néz). Ha a notit asztalon használjuk, akkor ez nem okozhat gondot, mert a gépet gumitappancsok tartják az asztal síkjánál valamivel magasabban, ha azonban ölbe vesszük az N900X3C-t, jó eséllyel vagy a bemeneti vagy a kimeneti nyílásokat el fogjuk takarni a lábunkkal.

Az ultrabookok leggyengébb pontja a csatlakozókínálat szokott lenni és ez nincsen másképpen a Samsung Series 9 második generációja esetében sem. Jobb oldalt egy USB 2.0, egy kombinált audio ki/bemenetet, egy átalakítóval használható D-Sub csatlakozó és egy lenyíló fedél alatt egy SD-kártyaolvasó található, illetve ide került a beépített mikrofon apró nyílása is. A másik oldalt egy újabb, de immáron USB 3.0 csatlakozót, microHDMI portot és egy szintén csak átalakítóval használható Ethernet portot találunk (ez az átalakító része a csomagnak), valamint, ezen az oldalon, leghátul, a tápegység csatlakozóját. Sajnos ez utóbbi túl közel van ahhoz, hogy töltés közben az USB 3.0 csatlakozóba olyan sticket dugjunk, ami oldalra kilóg valamelyes. A tápegységgel kapcsolatban érdemes viszont még megjegyezni, hogy kisebb lett az átlagosnál, így ha visszünk magunkkal, akkor sem foglal sok helyet.




A notebook billentyűzete normál méretű, a gombok kialakítása pedig természetesen szigetes (chiclet). A tapipad hatalmas, a rajta lévő gombok viszont nem különülnek el az érintő felületről. A bekapcsolt állapotot, a WiFi működését, a némítást, a Caps Lock és az Fn Lock állapotát az adott gombba épített, kék színű LED jelzi, a töltésre figyelmezető apró fényforrás pedig a billentyűzet felett, bal oldalt kapott helyet. A gombok érdekessége, hogy háttérvilágítással is bírnak; ez bekapcsol magától, ha sötétben megnyomjuk bármelyik gombot, nappal viszont kézzel sem tudjuk elindítani.

A kijelzőről első körben annyit érdemes tudni, hogy 13,3 colos, valamint, hogy a gép alapterülete ehhez mérten elég picit (313,8×218,5 mm-es); ezt a vékony káva tesz lehetővé.

A gép alsó része néhány csavar kitekerése után eltávolítható, ami a kategória gépeinél messze nem általános. Sokra persze nem megyünk ezzel, mert bővítési lehetőség gyakorlatilag nincs – viszont legalább az akkumulátor cserélhető házilag, ha erre évek múltán esetleg szükségünk lenne. A memória sajnos nem cserélhető, a modulok ugyanis közvetlenül az alaplapba vannak forrasztva (így kisebb helyet foglalnak).

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KÉRLEK LAPOZZ!