- 2012. július 18., 12:00
Az LG egyik legjobb ár/érték arányú 3D okostévéje járt nálunk, amely már 47 colos méretben is megfizethető.

Tesztünkben a 47 colos LG LM660S szerepelt, azonban a leírtak – legfeljebb apró változtatásokkal – a 32 (32LM660S), 42 (42LM660S) illetve 55 (55LM660S) colos modellekre is érvényesek.

Külső

Nyugodtan állíthatjuk, hogy 2012-ben az LG végezte a legjobb munkát a dizájnfrissítésnél, a Cinema Screen külsőnek köszönhetően a középkategóriától felfelé a tévékről szinte teljesen eltűnt például a keret, ami még akkor is figyelemre méltó külsőt kölcsönöz a koreai gyártó megjelenítőinek, ha egy kis trükk azért van a dologban. A keret nélküli megjelenés a 9-es sorozatot leszámítva egyelőre ugyanis még csak a kikapcsolt állapotra igaz, működés közben egy szolid csík azért marad két oldalt valamit felül – éppen annyi, amennyi elég helyet biztosít ahhoz, hogy a háttérvilágításhoz szükséges LED-eket be lehessen zsúfolni oldalra. Az LM660S sorozat nagy hasonlóságot mutat a korábban már nálunk is járt LM765S szériával, a két termékvonal készülékei szinte tejesen ugyanúgy néznek ki, az eltérések kimerülnek abban, hogy minimális mértékben más a káva alsó része, valamint, hogy más a talp. Ez utóbbit viszont nem is kell feltétlenül különbségként említeni, mert mind a 6-os, mint a 7-es sorozat többféle állvánnyal rendelhető – a választék azonban ugyanaz.

Az LG 47LM660S keret nélküli kialakítást kapott tehát, és, ahogyan említettük, ez azt jelenti, hogy kikapcsolt állapotban egyáltalán nem lehet látni, hogy hol ér véget a káva, és, hogy kezdődik az LCD-panel. Bár a tévé egy üveg előlapot is kapott, közte és a panel között nincsen hely, így ez a megoldás végre nem okoz belső tükröződést, a külső bevonatnak köszönhetően pedig a tévé a környezeti fényt is csak mérsékelten veri vissza. A teljesen homogén, enyhén tükröződő, fekete felületet egy milliméternél is vékonyabb fémkeret veszi körül, ami nagyon jól mutat, viszont egyben a dizájn gyenge pontját is jelenti, mert a panel és a keret közé már a néhány napos teszt során is remekül befért néhány porszem, amelyeket ki lehet ugyan szedni, de nem egyszerű a művelet. A dizájn hangulatát és azt, hogy a kép mekkora a kávához viszonyítva, a képek remekül visszaadják (egyik sem gyári fotó, működés közben készítettük őket).

Ahogyan korábban már említettük, a 6-os és 7-es sorozat kávája csak az alsó részben tér el; míg a 7-es szériánál ez a felület teljesen fekete és lapos, addig tesztünk alanyánál az alsó, kb. fél centiméteres sáv ívelt felület, világos és tükröződik. Ízlés kérdése, hogy kinek melyik jön be jobban – mindkettő szerethető. Funkcionálisan ez a sáv természetesen semmilyen módon nem játszik szerepet de vékonyabbnak mutatja a káva alsó felét. Ez a sáv tartalmazza egyébként a visszajelző LED-et, és az érzékelőket (távirányító, külső fényerősség) is. Az LG a feliratok esetében a minimumra szorítkozott, egyedül a márkajelzést találjuk meg a káván (természetesen lent, hiszen a hagyományos értelemben véve csak itt van káva).

A tévé LED-es háttérvilágítást kapott, a fényforrások pedig a káva oldalába kerültek, így a 47LM660S egészen vékony, 33,6 mm-es. A vastagság egyedül a hangszóróknál nagyobb valamivel, ami inkább pozitívum, mintsem negatívum, mert az LG nem próbálta meg feleslegesen apró helyre bezsúfolni a hangkeltőket. Sajnos jó hangminőséget ezzel együtt sem várhatunk el a tévétől, de ezen már nem igazán érdemes meglepődni. A 47LM660S talpa a tévé kávájához illeszkedve fekete színű – és fényes, így a tévé egyetlen olya része, amelyik látványosan gyűjti az ujjlenyomatokat. Formáját tekintve egyedi; nyitott, de nem V vagy X alakú, hanem olyan, mintha egy nyolcszög három oldalát lecsapták volna a tervezők.

Hátul a tévé a szokásos képet mutatja: bal oldalt a csatlakozópanel, jobbra, szintén teljesen hátul, a gombok kaptak helyet. Az LG ezúttal sem gondolta fontosnak, hogy hardveres ki-bekapcsolót gombot építsen a tévébe, azonban a méréseink alapján a tévé készenléti állapotban kevesebb, mint 0,2 wattot fogyaszt, így ez nem igazán jelent problémát – aki éjszakára teljesen ki akarja kapcsolni a készüléket, az valószínűleg úgyis inkább billenőkapcsolós konnektort használ, nem pedig a tévét nyomkodja.

A csatlakozókínálat teljes, HDMI-ből négyet, USB-ből pedig hármat kapunk, ezek valamennyien oldalra néznek. Ezen kívül van optikai hangkimenet és fülhallgató kimenet, valamint minden létező analóg bemenetből is került egy-egy a tévére. Aki ismeri az LG tavaly bevezetett elnevezési mintáját, az tudja, hogy a típusszám végén az S betű a DVB-S tunerre utal, azaz a 47LM660S az analóg és a DVB-T/C tunerek mellett tartalmazza ezt az egységet is.

Címkék
Ez is érdekelhet
2020. december 2., 12:00
2020. február 12., 16:00