A Hisense bemutatta a legnagyobb Mini LED-es tévét
Oly annyira, hogy a 116UX a világ legnagyobb képátlójú RGB Mini LED-es tévéje lett, amely kereskedelmi forgalomban is kapható. Lesz. Az utolsó negyedévben. Egyes piacokon. A Mini LED gyakorlatilag a local dimming továbbfejlesztett verziója, több zónával és precízebb vezérléssel – az RGB-s változat ezen csavar még egyet azzal, hogy a fényerő minden zónában csatornánként variálható. Ezzel kisebb a halo effektus, de eltűnni természetesen nem fog, ahhoz a tévében alkalmazott 3584 zóna messze nem elegendő.
Cserébe a technológia jobb kontrasztot és nagy, akár 8000 nites fényerőt is tud nyújtani, ami főleg a HDR anyagoknál lehet előnyös. Ehhez kapcsolódik, hogy a készülék nemcsak a Dolby Vision IQ és HDR+ technológiát támogatja, hanem a Dolby Vision 2-t is, igaz ez egyelőre csak kísérleti megoldás – de várhatóan még ebben az évben elérhető lesz a tévére, sőt a korábban megjelent Hisense RGB Mini LED-es tévékre is, firmware frissítésen keresztül.
A tévé további érdekessége, hogy játékra is kiválóan alkalmas, hiszen akár 165 Hz-es képfrissítést és VRR-t is támogat. A Samsung és az LG mindenesetre kezdhet aggódni, mert nemcsak a Hisense, hanem a TCL is egyértelműen jelezte már a CES-en, de most az IFA-n is, hogy nemcsak a jó ár/érték arányú tévék piacán, hanem a prémium szegmensben is komoly alternatívát szeretnének nyújtani a felhasználóknak.
Hisense 116UX RGB Mini LED TV
• Kijelző méret: 116 col
• LCD technológia: RGB Mini LED
• Local dimming zónák száma: 3584
• Maximális fényerő: 8400 nit
• Kontrasztarány: 1,000,000:1 (natív)
• Színtér lefedettség: 100% BT.2020
• HDR: Dolby Vision IQ, Dolby Vision 2, HDR10/10+
• Játék mód: Game Mode Ultra, 165Hz, VRR
• Hangrendszer: Dolby Atmos, DTS:X
• Okostévé rendszer: VIDAA OS
• Csatlakozók: HDMI 2.1, eARC, Wi-Fi 6E